Események


KTI szeminárium – Telegdy Álmos

2019.01.10.

Telegdy Álmos, Magyar Nemzeti Bank, CEU, MTA KRTK KTI

 

Placebó vagy teljesítményfokozó? Az Európai Unió vállalati támogatásainak hatásai a cégek viselkedésére

 

Társszerző: Muraközy Balázs, MTA KRTK KTI

 

Absztrakt

 

A tanulmány a vissza nem térítendő támogatások hatásait elemzi magyar vállalati adatokon. A sikertelen pályázókat használva kontroll csoportként és párosításos módszereket alkalmazva a szelekciós hatások csökkentésére azt találjuk, hogy a támogatásoknak nagy pozitív skálahatásuk van: a dolgozók létszáma 11 százalékkal, a vállalat kibocsátása 16 százalékkal megnő, azonban termelékenységi hatást nem lehet kimutatni.  A skálahatás valószínű oka vállalat feltőkésítése, amely 20 százalékkal növeli a vállalat tárgyi eszközeinek értékét és 9 százalékkal a tőkeintenzitást a kontroll csoport vállalataihoz képest. Ezt a változást nem kíséri a dolgozók összetételének eltolódása a magasabban képzettek irányába. A bérstruktúra viszont megváltozik mert a magasan képzettek bérei 5 százalékkal nőnek, a többi dolgozónál viszont nem lehet bérnövekedést kimutatni. Amennyiben felbontjuk a támogatásokat nagyságuk szerint (a vállalat eszközeihez képest) azt találjuk, hogy az alacsony szintű támogatásoknak nincs skálahatásuk sem a vállalat működésére. A magas szintű támogatások viszont a teljes tényezőtermelékenységét is megnövelik kb. 10 százalékkal.


Helyszín: MTA HTK 1097 Budapest Tóth Kálmán u. 4. fszt. K0.13-14

Konvergencia, állami szerepek, beruházások és vállalkozók az Európai Unióban - A KRTK EU-csoportjának szakmai workshopja

2019.01.17.

Program:

10.00-12.15:

Szijártó Norbert (VGI):  EU-s tagállamok intézményi konvergenciája

Zsibók Zsuzsanna (RKI): Az EU országok regionális szintű gazdasági konvergenciája – rápillantás az egy főre jutó GDP-adatokra és az azt meghatározó tényezőkre

Naszádos Zsófia (VGI):  Hegemónia törekvések az EU-ban

Szanyi Miklós (VGI):  Az államkapitalizmus útjai az EU-ban

Balogh Péter (RKI):  Magyar geopolitikai narratívák a hintapolitika szolgálatában

 

Ebédszünet 

 

13.00-15.00:

Havas Attila (KTI): Az innováció mérése: az Európai Innovációs Eredménytábla mérőszámai és használatuk

Pámer Zoltán (RKI): Beruházás-orientáció vizsgálata az uniós határon átnyúló együttműködési programok esetében, két közép-európai program példáján

Túry Gábor (VGI): A közösségi közlekedés fejlesztése uniós forrásból Csehországban és Magyarországon – lehet jobban is?

Páger Balázs (RKI): A vállalkozói ökoszisztéma minőségének szerepe a produktív cégek megjelenésében az európai uniós régiókban

Az előadások 20 percesek, utánuk 10 perc kérdések-javaslatok


Helyszín: MTA HTK 1097 Tóth Kálmán utca 4. T épület 4. emelet 24-es tárgyaló

Bisztray Márta habilitációs előadása - KTI szeminárium

2019.01.21.

Kedves Kollégák!
Várjuk Önöket
Bisztray Márta (MTA KRTK KTI)
A külföldi működőtőke beruházások és a nemzetközi kereskedelemben való részvétel közvetett hatásai
című habilitációs előadására.


Helyszín: MTA Humán Tudományok Kutatóháza, Budapest, Tóth Kálmán utca 4. földszinti K11-12. sz. előadóterem

Economics with policy – International seminar series

2019.01.24.

 

The Centre for Economic and Regional Studies of Hungarian Academy of Sciences launched a new seminar series in 2013. A quarterly event, it features the presentation of an academic paper and a short discussion. In this seminar, papers will be presented on diverse topics from international trade, regional development, competition, game theory to labor markets or education. A one hour presentation will be followed by a moderated policy discussion where the author and the moderator will discuss the policy relevant conclusions and potential applications in the European Union and Hungary. The location for the lectures is MTA Research House, conference room nr. K13, ground floor, 4 Tóth Kálmán street, 1097 Budapest.The lectures start at 2 pm and held in English. Event coordinator: Kiss Károly Miklós (Institute of Economics, MTA KRTK)

Forthcoming lecture

 

Hansjörg Herr (Berlin School of Economics and Law, FMM Fellow and Berlin
Institute for International Political Economy):

Underdevelopment and unregulated markets: why free markets do not lead to catching-up

 

Abstract:
After World War II, only a few developing countries were able to catch up to the real GDP per capita levels prevailing in developed countries. These successful countries in almost all cases were in Asia and did not follow the free-market doctrine in the tradition of the Washington Consensus.
There must be theoretical explanations as to why underdevelopment is reproduced and most countries in the world do not catch up. This essay reviews different economic approaches that attempt to explain the lack of convergence. The aim is to explain why neither trade based on comparative advantages, nor on economies of scale, nor in global value chains, can cure the lack
of sufficient productivity development. The essay will also cover special features like negative terms-of-trade effects, abundance of scarce resources, and premature de-industrialisation. Also distorted financial systems, high inequality, and restrictions on macroeconomic demand management are briefly discussed. As most developing countries suffer from several of these factors, this approach can explain why development is only possible with the support of comprehensive regulatory government policies and a change in global governance.

Past lectures


Helyszín: MTA Research House, conference room nr. K13-14, ground floor, 4 Tóth Kálmán street, 1097 Budapest

Smart City rendezvénysorozat beszélgetéssel és bemutatóval egybekötött előadása

2019.01.24.

Kedves Kolléga!
Szeretettel várjuk a Magyar Urbanisztikai Társaság Győr-Moson-Sopron megyei csoportjának és az MTA KRTK RKI Nyugat-magyarországi Tudományos Osztály soron következő Smart City rendezvénysorozatának beszélgetéssel és bemutatóval egybekötött előadására!

Előadó:
Gyertyás János
Városfejlesztési Osztály - osztályvezető
Győr Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala
Előadás címe:
Smart megoldások Győr MJV Önkormányzatnál a fejlesztések és városüzemeltetés területén

Kérem, hogy a részvételi szándékát legkésőbb 2019. január 22-ig jelezze az alábbi oldalon!

Üdvözlettel:

Dr. Lados Mihály - elnök - MUT Győr-Moson-Sopron megyei csoport
Dr. Jóna László - titkár - MUT Győr-Moson-Sopron megyei csoport


Helyszín: MTA Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont Regionális Kutatások Intézete Nyugat-magyarországi Tudományos Osztály 9022 Győr, Liszt Ferenc utca 10.

″Kutatóház - 20. századi emléknyomok″ - Szabó Judit fotókiállítása

2019.01.31.

Jövő héten csütörtökön, azaz 2019. január 31-én délután 6 órakor nyílik Szabó Judit /1972 és 1981 között az MTA KTI tudományos munkatársa, 1990 és 1996 között kiadványszerkesztője/ "Kutatóház - 20. századi emléknyomok" című fotókiállítása a FUGA Budapesti Építészeti Központban (1052 Budapest, Petőfi Sándor utca 5.).

 

A kiállítást megnyitja: Koltay Jenő közgazdász, MTA KRTK KTI; közreműködik: Kulin Krisztina – fuvola és Lovas Tamás – nagybőgő.

"Vasbeton pillérvázas irodaépület a városból kivezető út mentén: a Magyar Tudományos Akadémia 1975 óta működő Budaörsi úti kutatóháza ma, a 2010-es évek vége felé. Az épület elhasználódott, néhány éven belül teljesen ki kellene üríteni, le kellene bontani vagy csak a szerkezetet meghagyva megújítani. A kiköltöző tudományos intézet munkatársainak sok esetben évtizedek óta megőrzött és talán már végleg odahagyott tárgyai, a félig már üres beton falanszter abszurditásai, részleteinek egymásnak feszülése a visszaemlékezésen túl iróniára késztet. A „megvalósult szocializmusból” itt maradt szcéna egyszerre vicces és szorongató."
http://fuga.org.hu/kutatohaz-20-szazadi-emleknyomok/

A kiállítás 2019. február 18-ig megtekinthető.


Helyszín: FUGA Budapesti Építészeti Központ (1052 Budapest, Petőfi Sándor utca 5.)

A közoktatás indikátorrendszere 2019 – könyvbemutató

A közoktatás indikátorrendszere 2019 – könyvbemutatóA KRTK Közgazdaság-tudományi Intézete és az MTA Emberi Erőforrások Gazdaságtana Tudományos Bizottsága tisztelettel meghívja Önt „A közoktatás indikátorrendszere 2019” című kötet szakmai bemutatójára.

Munkaerőpiaci Tükör – 2018 könyvbemutató

Munkaerőpiaci Tükör – 2018 könyvbemutatóA KRTK Közgazdaság-tudományi Intézete és az MTA Emberi Erőforrások Gazdaságtana Tudományos Bizottsága tisztelettel meghívja Önt a „Munkaerőpiaci Tükör – 2018 Közelkép: Fiatalok az iskolában és a munkaerőpiacon” című kötet szakmai bemutatójára.

A Magyar Közgazdaságtudományi Egyesület XIII. éves konferenciája - 2019. december 19-20., csütörtök-péntek

A Magyar Közgazdaságtudományi Egyesület XIII. éves konferenciája - 2019. december 19-20., csütörtök-péntekTársrendező: KRTK Közgazdaságtudományi Intézet, helyszín: Humán Tudományok Kutatóháza (Budapest 1097, Tóth Kálmán u. 4.)

Kiemelt híreink

Czirfusz Márton az álláskeresők helyzetéről nyilatkozik a Népszavának

Czirfusz Márton az álláskeresők helyzetéről nyilatkozik a Népszavának ″Czirfusz Márton, a Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont tudományos munkatársa a végleges létszámok eldöntése előtt azt is megvizsgálná, mi lett azokkal a közfoglalkoztatott asszonyokkal, akik a veszélyhelyzetben nem tudták megoldani a gyermekeik felügyeletét, s így nem tudtak megjelenni a munkában. ″

Kutatóink új bejegyzései az intézeti blogokban

Kutatóink új bejegyzései az intézeti blogokban Oblath Gábor írását a Közgazdaság-tudományi Intézet blogjában, Ricz Juditét pedig a Világgazdasági Intézetében olvashatják.

Czaller László, Elekes Zoltán és Tóth Gergő: A távoli munkavégzés ágazati és területi esélyei

Czaller László, Elekes Zoltán és Tóth Gergő: A távoli munkavégzés ágazati és területi esélyei AZ Agglomeráció és Társadalmi Kapcsolathálózatok kutatócsoport munkatársainak elemzése a KTI koronavírus-rovatában.

További híreink »